Falu végén faragnak az ácsok

Nehogy elhidd, csak viccelek. 😉

De csak félig…
Az vicc, hogy ácsok, de az nem vicc, hogy lelkes és szorgalmas csapat vette át a terepet.
A hivatalos ügyek elintézése után szorgos csapat vette át az irányítást. Dacolva az időjárás szeszélyeivel nagy odaadással dolgoznak. A tüsténkedést siker kíséri: kitűzzük a célt: 2024. március 29-én nyitunk!

M7 Stellplatz csapata

+36 30 337 3774

Töltsd itt a HÚSVÉTOT!
Nem véletlenül lestük ki pont ezt a dátumot a naptárból: Az idei Húsvét -bár korán érkezik- négynapos ünneppel ajándékoz meg minket. A gyerekeknek március 28-tól április 8-ig tartalmazza a tavaszi szünetük. 28-a csütörtök, 29-e pedig Húsvét előtti nagypéntek. Így tehát, mondjuk, 28-án gyerekkel együtt felkészültök, s péntek-szombat-vasárnap-hétfőre betervezitek a Balaton déli fertályának bebarangolását. Jól hangzik. Nem?

Foglalj helyet az M7 Stellplatzon, Balatonkeresztúron!
Ha van lakóautód akkor bátran foglalj magadnak helyet vadonatúj új lakóautó-parkolónkban. A helyszín egy teljesen új építési övezetben fekszik, a régi hetes útról már látható, könnyen megközelíthető. Egyetlen nehézséget az okozza, hogy annyira új rész, hogy az utca elnevezése egyetlen navigációs rendszerben sem szerepel még. Így sem a Google Maps-en, sem a Waze-ban még nem fogod megtalálni. Már elindítottuk a folyamatot, mely végén várhatóan az M7 Stellplatz a Google térképre felkerül, de kérdéses, hogy mikor.

Hogyan találsz ide, ha nincs cím sehol?
A Homo Sapiens gondolkodik. Ugye? Megoldás mindenre van. Így találsz meg minket: A Park4night applikációban már regisztráltunk. Az egyetlen, piros lakóautóval jelölt parkolóba gyere. Igaz, hogy címként Petőfi Sándor u. 1-et jelenít meg a rendszer, de, ha figyelmesen megvizsgálod, ott szerénykedik a Keresztúri köz elnevezés is, amely a lakóautó parkoló kijárati oldala. Sajnos a bejárat, amely a Dr. Szemes József utca 9. alatt található még nem látszik. Sebaj, készítettünk mi egy útbaigazító infografikát, itt találod. A helyszínen pedig nagyméretű, figyelemfelkeltő molinó is segíti a tájékozódást.

 

Bejelöltük a Google saját térkép rendszerébe is. A kódját itt azoldalon beillesztjük. Reméljük valamelyik lehetőség segíteni fog.

 

Mit lehet itt négy napig csinálni?

….teheted fel a kérdést. Gyorsan, mellényzsebből, több megoldást is kínálunk. Ha “csak” eddig szeretnél eljönni, akkor az ébredező Balaton nyugtató látványán kívül javasoljuk a Berek madárvilágának megfigyelését. Ezt akár a Balatonfenyvesről induló kisvasúttal is megteheted. By the way, kisvasút. Elmehetsz vele Csisztapusztáig, ahol 42 fokos, ásványi anyagokban gazdag kis fürdő várja a vendégeket. Itt kapcsolódik a fürdő és a kisvasút sztorija egymáshoz: A télen-nyáron nehezen megközelíthetõ fürdõhöz szilárd burkolatú út nem vezetett, így megközelítése csak a kisvasúton keresztül volt lehetséges.

Az 1000 m hosszú balatonfenyvesi nagystrandról, déli végén az egyik legmodernebb kikötővel télen-nyáron csodás panoráma nyílik a szemközti tanúhegyekre. A látványt a Badacsony jellegzetes vonulata és a szigligeti vár csipkés cukorüvege koronázza emlékezetessé. Ha itt vagy, érdemes betérni a Konyhám, a Robinson büfébe, vagy elkölteni egy fene dining ebédet a fenyvesi Yacht klub területén található étteremben. Balatonkeresztúron repülőtér is található, ahol akár motoros sárkánnyal is utazhatsz.

Bármerre indulsz, kerékpárutat mindenhol találsz. Balatonújlakon például betérhetsz a Fejtörő fogdába (szabadulószoba), majd utána elkölthetsz egy nagyszerű, magyaros ebédet a kukorica csárdában.

Ha autóval szeretnél szétnézni, akkor a parkolótól kb. 2 km-re található a lengyel zarándokhely, amely egy tragikus buszbaleset emlékére épült, valamint innen kb. 800. m-re Balatonszentgyörgy felé a Somoshegyi kilátó adja keretét a kirándulásnak. Keszthely fenékpusztás a Fekete István emlékhely, Vörsön kilátó, Bataonmagyaródon madárvárta, Zalakomárban bivalyrezervátum, a Kányavári-szigeten pedig a tanösvény várja a természet kedvelőit.

Ha a zarándokok körforgalmánál Marcali felé kanyarodsz: Kéthelyen a Lóki csárda mennyei ételei, a Hunyadi kastély, a legmagasabb igényeket is kielégítő Kristinus borbirtok, látogatása után jól fog esni egy nyugtató gyógyfürdőzés Marcaliban.

És, ha mindez nem lenne elég:

Keszthely mindössze fél óra alatt megközelíthető, ahol a Festetics kastély és hozzá tartozó egyéb objektumok minden bizonnyal elvarázsolnak. Hévízen a tó mellett a Tavirózs tanösvény, valamint Alsópáhokon a Bobo Fut Park széles mosollyal várja a kisebbeket is. Aki a lovaglást szereti, annak a balatonfenyvesi lovasklub mellett a Billegéri lavastanya (Felsőpáhok)és a Billegéri présház meglátogatása ajánlható. Hévízen egymást érik a finomabbnál finomabb fogásokat kínáló éttermek.

Apropó: Étterem

A legegyszerűbb, ha nem mész sehova. A parkoló közvetlen szomszédságában találod a Pincekert étterem menüző-helyet. A la cart is van. Ezen kívül nyugodt szívvel ajánljuk a balatonmáriai Port éttermet az igényesebbeknek. A régi 7-es Balatonkeresztúr szakaszán található még a Jesolo motoros publikált and pizzéria, ha pizzát ennétek…

Tudtad? 

  • hogy a balatonfenyvesi kisvasút, amely a Balatontól délre, az egykor a Balaton medrének részét képező lapos Nagyberek területén húzódik hazánk utolsó üzemelő közforgalmú kisvasútja?
  • hogy a berek területén végzett olajkutató fúrások nyomán a Csisztapusztához közeli részen 1956-ban 42 °C hõmérsékletû, ásványi anyagokban gazdag melegvizet találtak?
  • hogy Buzsák nem csak a jellegzetes hímzésmintájáról, hanem angus-tenyészetéről is híres?
  • hogy A Délnyugat Balatoni térség mind szélesebb körű bemutatását tűzte zászlajára a 2014-ben megnyílt, az egykori Festetics uradalomból létrehozott Bél Mátyás Látogatóközpont, amelyet balatonkeresztúron találsz meg?
  • hogy műemlék pincesor látogatható Balatonkeresztúron? 22 régi pince helyi önkormányzati védelem alatt áll a Bokros-hegy területén. Mindezek a hajdani népi építészetet visszatükröző tagjai.
  • hogy a nyüzsgő, zajos világból érkezve egyszerre csak a nyugalom szigetén érezheti magát, aki a Tibeti kulturális központba ellátogat? Csak 2 km-re a Balatontól, Balatonkeresztúr külterületén fekszik, mely Őszentsége a Dalai Láma vezette Gelugpa tradíció meditációs központja.
  • hogy a balatonkeresztúri Rácz Pékség Manufaktúra egy kézműves pékség, ahol Rácz József pékmester és családja adalékanyagmentes alapanyagokból készítenek kenyereket, valamint cukrász- és péksüteményeket?

Távolabbi célokat szeretnél a négynapos ünnep alatt elérni?  

Parkolónk egyik fontos funkciója a távolabbról érkező, megfáradt lakóautósok biztonságos, kényelmes teljeskörű szervizelési lehetőséggel ellátott, nyugodt pihenésének biztosítása. Így hát ne habozz! Könnyen megközelíthető részen, az M7-es autópálya szinte szomszédságában (3,8 km) megtalálsz minket. Gyere, állj meg, pihenj, aludj, menj tovább. You are welcome! 😊

Húha! Jó hosszúra sikerült ez a poszt! Le a kalappal, ha eddig eljutottál… 😉

Végül pedig, de nem utolsósorban! Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor külön gratulálok! Tényleg, nem viccelek! 😊 Manapság ritka alkalom az, hogy ilyen hosszú szövegen végigrágják az emberek magukat. Pedig szerintem informatív, hasznos. Minden olyan infót tartalmaz, amellyel szerettem volna részletes tájékoztatást adni a lehetőségekről. SZóval tényelg! Le a kalappal. Köszönetképpen, s persze jutalmul, megajándékozlak egy KUPONNAL, amit az oldalunkon történő foglaláshoz tudsz felhasználni:

Kuponkód: G7NCQP5H

Kupon értéke: – 10%, egyszer használható fel, és a 2024. 03. 29-ig bármely időpontra leadott foglalásokra érvényes. Várunk szeretettel!

M7 Stellplatz csapata

+36 30 337 3774

Foglalás előtt többen kérdeztétek!

Gyakori kérdések és válaszok

Szeretettel és gondoskodással várunk Balatonhoz és autópályához közeli stellplatzunkon, Balatonkeresztúron. Foglalj nálunk. Biztonságos környék (rendőrség közvetlen közelében), nyugodt pihenés. Étterem 1 percnyi sétaútra. bevásárlási lehetőség, sportpálya a közelben. A Balaton 1.000 m-re.

Hogyan találom meg az M7 Stellplatz-ot?

AZ M7stellplatz pontos címe: 8649. Balatonszentgyörgy, Dr. Szemes József u. 9.

Ez egy újépítésű, nem rég parcellázott terület, ezért az utcanevek is vadi újak. Így nem biztos, hogy a navigációs rendszerekben a fenti módon megtalálod. De ne bánkódj, könnyű megtalálni a következők szerint:
- Fonyód-Balatonfenyves-Balatonkeresztúr felől: A régi 7-es autóút 165-ös km szelvényénél a Pincekert étterem után szinte azonnal fordulj kissé balra a Petőfi Sándor utcára. Itt a második utca jobbra lesz a Dr. Szemes József utca.
- A 76-os út felől: A balatonszentgyörgyi körforgalomnál (Lengyel zarándokok emlékhelye emlékműnél) fordulj Balatonkeresztúr felé, majd kb. 2 km-re később, az ORLEN benzinkutat elhagyva fordulj jobbra a Petőfi Sándor utcába. Innen a második utca jobbra lesz a Dr. Szemes József utca.
-Az M7-es autópálya felől: A 170-es (balatonszentgyörgyi) lejárónál kanyarodj Balatonszentgyörgy felé. Az első körforgalomnál (Lengyel zarándokok emlékhelye emlékműnél) fordulj Balatonkeresztúr felé, majd kb. 2 km-re később, az ORLEN benzinkutat elhagyva fordulj jobbra a Petőfi Sándor utcába.Innen a második utca jobbra lesz a Dr. Szemes József utca.
Az automata tolókapu a megrendelés után megküldött számkóddal nyitható.

Tudom-e lakóautómat szervizelni a stellplatzon?

Igen. Teljes közműellátottságának köszönhetően a parkolási díjba foglaltatik a vízvételi lehetőség, a szürkevíz-leeresztési hely, illyetve a WC kazetta ürítésére kiépített rész is. Áramvételi lehetőség opcionális ajánlat részét képezi. Az aktuális árakat a foglalás folyamán fogod látni.

Milyen intézmények találhatók a környéken?

A stellplatz közvetlen közelében étterem, bevásárlási lehetőség, két benzinkút, rendőrség, tűzoltóság, sportpálya és templom található. Az M7-es autópálya 3,8 km-re, a Balaton pedig 1 km-re helyezkedik el.

Fizethetek-e a helyszínen?

Nem, erre nincs lehetőség. Weboldalunkon könnyen kezelhető foglalórendszer működik, többféle online fizetési lehetőséggel. Használd ki ezek rugalmasságát.

Van-e lehetőség kedvezmények igénybevételére?

Igen, rendszerünk a 10 napnál hosszabb idejű foglalásokra 10% kedvezményt ad. Ezen kívül figyeld egyéb akcióinkat, amelyeket a közösségi médiában teszünk közzé. Ott a kuponok adta kedvezményes lehetőségeket használhatod ki.

Tudom-e lakóautómat szervizelni a stellplatzon?

Igen. Teljes közműellátottságának köszönhetően a parkolási díjba foglaltatik a vízvételi lehetőség, a szürkevíz-leeresztési hely, illyetve a WC kazetta ürítésére kiépített rész is. Áramvételi lehetőség opcionális ajánlat részét képezi. Az aktuális árakat a foglalás folyamán fogod látni.

Mi van, ha tovább szeretnék maradni?

Ebben az esetben egy új foglalást adsz le. Ilyen egyszerű...

Mi van akkor, ha több napot foglaltam, de nap közben a lakóautóval szeretnék kirándulni?

Nyugodtan tedd meg. Foglalásod érvényes marad, de azt nem tudjuk garantálni, hogy visszaérkezésed után ugyanazt a helyet foglalhatod újra el.

Szeretnél kalandozni, de nincs hozzá lakóautód?

Cseppet se búsulj, ez nem lehet akadály!
Bérelj lakóautót nálunk!

Copyright © 2024 Burcsa Annamária. All Rights Reserved.
Translation ⇒